Amikor pszichológia tanulmányaim során a Maslow-piramisról tanultunk, végtelenül lebilincselt a szükségletek hierarchiája – csakúgy, mint a különféle motivációs elméletek és a tudattal kapcsolatos fejtegetések (túllépve az ismert freudi id-ego-superego hármason). Később az énkép és az önmegvalósítás egyéb aspektusairól is több megközelítésből hallottam, a Karrier-suli rovat nyakamba szakadásával pedig még aktuálisabbá váltak a különféle önismereti és önfejlesztő könyvek, cikkek, blogok. Így jutott el hozzám Dr. David R. Hawkins Erő kontra erő című munkája is. Hawkins elég ellentmondásos figurának számít, és Magyarországon nem is túl ismert: egyesek szerint furcsa ex-alkoholista pszichiáter, mások szerint megvilágosodott misztikus, sokan pedig meghatározó modern filozófusnak tartják. Valószínűleg nem én leszek az, aki eldönti, hogy melyik kategóriába tartozik ezek közül, inkább maradok független, de nyitott és kíváncsi laikus. Merthogy Dr. Hawkins elmélete a tudatosság szintjeiről kimondottan érdekes, gondolkozásra ingerlő anyag. A doktor úr szerint az emberi tudatosság szintjei a következők: szégyen, bűntudat, apátia, gyász, félelem, vágyódás, düh, gőg, bátorság, semlegesség, hajlandóság, elfogadás, racionalitás, szeretet, öröm, béke, megvilágosodás. Első blikkre persze úgy tűnik, mintha csak random felsorolásról volna szó, de a különböző fázisok nagyon is logikusan építkeznek egymásból. Az életünk különböző területei különféle tudatossági szinten lehetnek, és természetesen előfordul, hogy egy-egy konkrét esemény átmenetileg lejjebb ránt vagy feljebb repít [...]![]()
